Ezek a legolcsóbb sportok

Az elmúlt évtizedekben egyre inkább előtérbe kerül az egészségtudatos életmód, mely kierjed nemcsak a táplálkozásra, de a mozgásra is. Szinte mindenhol azt olvassuk, látjuk, halljuk, hogy foglalkozzunk minél többet az egészségünkkel.

„Az egészség a legfőbb kincsünk”. Ennek a mondatnak a jelentőségét az érzi át igazán, aki beteg lesz, kórházba kerül. Amíg a saját bőrünkön nem érezzük, addig csak szlogennek tűnik, pedig nem az.

Tehát sportolni nemcsak jó, de szükséges is.

Vannak igen drága, költséges sportok is, például a síelés, tenisz, jéghoki, ahol már maga a felszerelés is horror árban van, nem beszélve arról, hogy esetleg idényhez, de mindenképp egy adott helyszínhez kötött.

A futás

Igaz, hogy erre is egy egész iparág épült, azonban ez az egyik legolcsóbb, legegyszerűbb és legnagyszerűbb sport!

Régen volt egy mondás, hogy „a láb mindig kéznél van, fusson naponta tíz percet”. Viccesen hangzik, de óriási az igazságtartalma.

A futásban első sorban az a jó, hogy különösebben nem kell rá készülnünk. Felkapunk egy egyszerű, az évszaknak megfelelő futóruhát és cipőt, kicsit átmozgatjuk tagjainkat, kilépünk a házból, és már indulhatunk is.

Nincs utazási idő, minden értékes percet a sporttal tölthetünk. Űzhetjük egyedül, a kedvesünkkel, baráti körben, gyerekkel, családdal. Egyre többet látni, hogy a 3-4 éves gyerekek biciklivel teker, anyuka, apuka futva követi.

Street Workout

Ez a sport talán még a futásnál is olcsóbb (a futásnál célszerű egy futócipőbe beruházni).

Kültéren és beltéren egyformán űzhető az szabad saját testsúlyos edzés. Nemcsak hogy ingyen van, de az év bármely szakában bátran űzhető, ha akarjuk, ki sem kell mozdulnunk a lakásból. Természetesen előnyben vannak, akik kertes házban laknak, vagy egy park közelében.

Nagyon sok edzőnek, trénernek az a véleménye, hogy a legjobbat akkor tesszük a szervezetünkkel, ha nem „kínozzuk” különféle súlyokkal, bőven elég a saját testsúlyunk. Ennek a sportolási formának a keretében célszerű az úgy nevezett „plank” gyakorlatokat is végezni, melyekkel jelentős eredményt tudunk elérni, ha kitartóak vagyunk.